Egészen szomorú nap volt a szerda. Kezdődött azzal, hogy arra keltem, hogy Kaska pakol, megy haza az ünnepekre. Aztán bejött Kotlar hogy boldog ünnepeket kívánjon, mert megy haza szintén. Eléggé kiüresedett a koli, de azért van néhány ember aki épp csak hazaugrik 1 napra. Meg azért a kis erasmusosaim maradnak, mármint nagyjából Lengyelország területén, Can mondjuk utazik, és Vincenték is mennek síelni.
Nagyhét van, vagyis a bulizást most mellőzni fogom vasárnapig.
Mostanában eléggé belustultam, úgyhogy az utóbbi napokban a koliban szórakoztattam magam. Persze ezt azért nem úgy kell érteni, hogy folyton a gép előtt ülök, abszolút szociális tevékenységet folytatok. Mármint emberekkel beszélgetek általában :)
Szerdán Jugi addig nyaggatott, amíg végül kinéztünk az óvárosba. Minden hely vagy zárva volt, vagy nem voltak emberek.
Tegnap is nyaggatott egy kicsit, és én már Joannal is szerettem volna végre találkozni, de elég nagy gondot okoz, hogy a város másik felében lakik, úgyhogy nem sikerült leegyeztetni a találkát, így megint csak maradtam, aztán pizzáztunk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése