2008. február 29., péntek
városnézés, és minden egyéb
Azt tudom, hogy tegnap Jorge meg Joan főzőcskéztek, aztán folytattuk a spanyol napot siestával :) (A sangria elmaradt, de megígérték, hogy majd lesz az is.)
Tegnap mindenki lelépett innen, mármint Kaska, Irek meg Stasiek elment síelni, aztán mindenki más is eltűnt, kivéve Mateusz és Grzesiek (yesssz, sikerült :)) Úgyhogy sokat beszélgettünk, a tegnapi nap a pihenésé volt inkább, + megnéztük a Sweeney Toddot. Hát még ilyen filmet...
Ma nagyon korán akartam kelni, de nem sikerült, 10:45kor volt erasmusos találkozó, de én szépen belustultam, meg még a suliba is kellett mennem, úgyhogy csak a városnézésre csatlakoztam.
Végre tehát elmondhatom hogy voltam a Wawelben, gyönyörű volt a kilátás a... nem tudom, valami toronyból :) és még az álmom is valóra fog válni, mert bal kézzel megfogdostam a harang nyelvét.
Elmentünk megírni egy felmérőt lengyelből, hát azt kell mondanom, szörnyűséges volt, csúnyán nézett a bácsi nagyon, amikor válaszoltam a kérdéseire, úgyhogy nem vagyok benne biztos, hogy nem a kezdő csoportba fogok kerülni... :D
Nagy nehezen hazakeveredtünk, én megint belustultam, variáltam egy órán át a vacsival, aztán végül megkértem Joanékat hogy vegyenek valami mikróba tehető cuccot, vmi előkészített melegszenyát, vagy én nem tudom. Erre hoztak nekem kenyeret meg salátát... :D
(Emlékeztető: Jazz Rock, Łubububu, Kitsch, Zaścianek, Jama, Karlik, Frantik, Ministerstwo, Błęde Koło, Music Club 9 (milyen név ez már?) + Filutek, meg néhány kávézó/forró csokizó/vinotéka, amire már egyáltalán nem emlékszem.)
2008. február 28., csütörtök
Címmentes
Kedd délután nehezen tudtam rávenni magam bármiféle értelmes cselekvésre. Kaśkáék sütöttek palacsintát, úgyhogy én már nem fogok, pedig terveztem, de hát ezután már nem túl eredeti...
Átmentem a szomszédba, Grzegorzékhoz (sose fogom megjegyezni a becenevét, még az is szép, hogy ezt le tudtam írni), aztán találkoztam Canékkal, és bementünk az óvárosba.
Beültünk egy vinotékába, kóstolgattunk, úgy tettünk, mintha értenénk a borokhoz, aztán elindultunk a kedvenc helyünkre. Útközben viszont összefutottunk Kaśkával és Mateusszal, akik épp onnan jöttek, és azt mondták, hogy nagyon tele van, úgyhogy ők átmennek a Łubudububa (jaj de szeretem ezt a szót, azt jelenti, hogy Bummbumm). Mi pedig ott kötöttünk ki, ahol az Erasmusos Istenhozott buli volt, de ezúttal jobban tetszett.
Tegnap végre sokat aludtam, de még így is egész délután kókadoztam. A nap legnagyobb kalandja a mosás volt, büszkén mondhatom, hogy igen, megcsináltam! Csak egy pólóm sínylette meg, egész érdekes mintázata lett a mosástól...
Este megint belustultam, de írt Vincent, hogy ha van valami ötlet, szóljunk neki, mert unatkozik. Gyorsan lerendeztünk egy hirtelen találkozót többesben, ezúttal nem mentünk be az óvárosba, itt maradtunk a kampuszon. Csak beszélgetni akartunk, de ezeknél a fura lengyeleknél nincs este buli nélkül, 11 körül mindig beindul a táncikálás. Rövidebb estét terveztünk, úgyhogy elég hamar eljöttünk, otthagytuk Vincent-t, de azért nagyon nem aggódtunk érte, valószínűleg jó kezekbe került. :)
Ma Jorge és Joan főznek nekünk ebédet, aztán szerintem ma a koliban maradok, majd kiderül. Holnap pedig Maciekékkel lesz városnézés, habár már mindenki ismeri szerintem Krakkót valamilyen szinten :) és utána lengyel tanfolyam, nagy valószínűséggel. Tanulnom kell, hogy ügyes legyek, és bekerüljek egy jó csoportba :)
2008. február 26., kedd
további történések, meg unatkozások...
Tegnap bent voltam valami GeoMediás órán. Szóval nem elég, hogy fogalmam nincs soha, mi a feladat éppen, de ráadásul a program is lengyelül van...
Visszajövet meglátogattam Stasieket, de dolga volt, viszont náluk van az az iszonyat kényelmes fotel, úgyhogy elhelyeztem magam, és olvastam. Meg néha elbóbiskoltam. Tomek bejött 3 felé, megkérdezte nem megyek-e kajálni :) ez azért tök jó, mert nem azért kérdezte, hogy szegény elveszett magyar lány ne ebédeljen egyedül, hanem csak úgy, és ez már valami. :)
Később se csináltam túl sok mindent, leszámítva hogy fel kellett készülnöm egy beszélgetésre a "fontos bácsival", aki elvileg az én nem-tudom-kim (tutor?), és átnéztem egy csomó mindent, nehogy szégyenben maradjak, ha kérdez valami extrát... Napközben lemerült a mobilom, és este mikor bekapcsoltam, azt láttam hogy az erasmusosoktól kaptam vagy 6 sms-t, mind azt kérdezte, megyek-e kajálni, vagy valamit csinálni...
Én most már a kolisokkal szerettem volna valamit estére, de ők mindig csak döglenek, megint egyedül Mateusz aktivizálta magát.
Aztán Jugi szólt, hogy ne felejtsük el, hogy minden hétfő estére van egy biliárd- meg egy csocsóasztalunk, úgyhogy irány a Karlik. Végülis alig voltunk, de elcsocsózgattunk, úgy össze-vissza vertük a spanyolokat, hogy csak néztek :) Can szerint tudok játszani, szerintem csak mázlim volt, de higgye csak azt... Igazán multikulti beszélgetés alakult ki az asztalunknál, tanítgattuk egymást, aztán úgy gondoltuk, bemegyünk az óvárosba bulizni kicsit.
Can evett egy kebabot (szerintem kaja tekintetében egészen otthon érzi magát), aztán megnéztük a Łubudubut, meg egy másik helyet, ahol legalább táncoltak is, és mi is csatlakoztunk Mateusszal. Canéknak nem jött be annyira sajnos a hely azt hiszem, vagy csak a lány volt kevés, fene tudja, de leléptek, mi meg még megittunk néhány sört, aztán kidobtak minket. Szerintem nagyjából 3 órát aludtam. Most el kéne lépnem kajálni, mert éhes vagyok.
A beszélgetés a bácsival nem is volt gáz, kaptam tőle egy könyvet, vicces, meg csak előadást tartott, kérdezgetett, hogy minden ok-e, aztán még elintéztünk pár dolgot. Ja és virágot is akarok venni, hogy legyen némi zöld is itt.
2008. február 24., vasárnap
hétvégézés
Tegnap bementem a városba, lejártam a lábam, aztán hazafelé összefutottam a török és a szlovén sráccal, úgyhogy megbeszéltük, hogy átugrunk Jugihoz délután. Ittunk egy teát, aztán már indultunk is az esti rögbimeccsnézésre(!)
Egy francia leányzó ötlete volt, hogy milyen mókás is Krakkóban egy ír pubban francia-angol rögbimeccset nézni. A hely tele volt angolokkal leginkább, sok erasmusos francia is volt, azért ők külön kasztot alkotnak, kivéve Vincent-t, mert vele jól el lehet dumálni.
Végül eléggé sokan befutottak, és a meccs végeztével elmentünk egy talán Błęnde Koło nevű helyre. A hely maga szuper, olyan érzése van ott az embernek, mintha házibuliban lenne, de hát azért a zene miatt mégsem volt az igazi. Úgyhogy 1-2 felé elkezdtek elszivárogni az emberek, mi is gondolkodtunk rajta, de a spanyol srácok még csak nemrég érkeztek, és méltatlankodtak (kicsit át van állva az órájuk), úgyhogy még megnéztünk egy másik helyet, táncikáltunk, aztán ettünk egy zapiekankát a szokásos gyorskajálda-sátorban és hazamentünk.
A spanyol srácokkal megbeszéltük, hogy reggel jönnek értem, és megnézünk egy régiségpiacot. Természetesen a reggel az nekik kb dél, addigra én meg már elígérkeztem Kaśkáéknak ebédre.
Ebéd után Kaśka, Irek meg én felmásztunk arra a hegyre, ahova egyik este már akartunk, itt készült néhány béna kép (ezért picik, meg aztán egyikünk se volt túl fotogén, főleg nem Irek :D), de legalább valami :)
Remélem lesz ma valami jó a kolisokkal, csak az a baj, hogy egyesek már
2008. február 23., szombat
welcome party
Mateusz kitalálta, hogy menjünk fel a Kościuszko-halomra, ami kicsit olyasmi mint nálunk a Gellért-hegy, de rajtam kívül senkinek nem volt kedve hozzá, úgyhogy kitalálták hogy inkább görkoriznak, engem meg csúnyán itthagytak :(
Meglátogattam Stasiekéket, akik épp meccsnézésre indultak, úgyhogy velük tartottam, gondoltam egy félórát velül leszek, aztán elindulok az erasmusos welcome partira. Ebből az lett, hogy visszajöttünk a koliba és végignéztük a meccset, bár nagyrészt nem annyira a meccsre koncentráltunk. Bence, az otthoni lengyeltanárom mondta, hogy majd mutassam meg a lengyel-magyar szótárban a szitkozódásokat a lengyeleknek, mert azt az ő lengyel ismerősei is nagyon viccesnek találták, és tényleg, ők is dőltek a röhögéstől, én meg csak néztem :)
Mindenki úgy gondolta, hogy rossz ötlet egyedül nekiindulni a városnak péntek este, úgyhogy Stasiek fogta magát és elkísért egy Frantik nevű helyre, ahova hivatalos voltam. Már majdnem hazamentem, negyedórán át kerengtem abban a labirintusban, amikor végre belebotlottam a török srácba. Megintcsak főleg lengyelekkel beszélgettem, valahogy ez a sors vagy nem tudom :) Elmesélték, hogy mielőtt elindultak, ketten megittak egy liter vodkát(!), meg már a sokadik sörnél tartanak, és még
A tánci része már nem volt olyan szórakoztató, egy teremben tuc-tuc ment, amit sokan borzasztóan élveztek :S a másikban meg hip-hop vagy ilyesmi. Szóval az még mindig jobb, úgyhogy átcsábítottam pár embert, de sokkal jobb ott se lett, úgy éreztem ott mintha szardíniásdobozban lettem volna. Végül elég hamar leléptem, velem jött az egyik spanyol srác is, Jorge, aki mint végül kiderült, szintén a Kapitolban lakik. Mondjuk nem vagyok benne teljesen biztos, hogy nem csak azért jött-e el a buliból, hogy ne kelljen egyedül mennem haza...
(Az első kép olyan, mintha nagyon multikulti lenne, pedig csak ketten nem vagyunk lengyelek, a második képen viszont a kelet-európai összetartás iskolapéldáját lehet megfigyelni.)
2008. február 21., csütörtök
dolgok történnek
Másnap 8ra be szerettem volna menni, de sajnos nem tudtam, így egy későbbi gyakra jelentkeztem. A tanár tartott egy órás bevezető előadást, amiben elmondta a feladatot, hát bevallom túl sokat nem értettem belőle, de megígérte, hogy legközelebb elhozza a leírást angolul.
Délután elmentem lengyelórára. Összvissz 2en voltunk, egy francia srác meg én, + még az ő tesója, de ő csak benézett. A néni francia-angol-lengyel keveréknyelven próbált beszélni, elég szórakoztató volt :) De valószínű hogy keresnem kell másik helyet, mert ez így nem az igazi, főleg mert Vincent kezdő teljesen.
Amikor visszaértem, itt találtam Kasiát, Marcint meg Mateusz, na ő szintén nagyon vicces emberke, sokat dumálunk, és jókat lehet vele hülyülni. Teljesen be volt sózva, hogy ő bulizni akar, úgyhogy este el is mentünk 4en egy Jazz Rock nevű helyre, ami valahol az óvárosban van.
Később csatlakozott Tomek és Irek (ő Kasia szerelme, de ez titok!), akik vmi tuc-tuc helyet hagytak ott a kedvünkért. Hazafelé még beültünk egy melegszenyára Mateusszal egy non-stop helyre, ami úgy néz ki egyébként mint egy benzinkút.
Szerdán dél felé mentem be, végülis teljesen feleslegesen, mert csak beszélnem kellett volna egy tanárral, akit végül nem találtam meg. Mateusz csak akkor kezdett ébredezni, amikor visszaértem, és a kérdésemre, hogy érzi magát, csak egy legyintés volt a válasz, és elkezdett nagyon röhögni :) Irek is eléggé kiütötte magát, mondjuk ez már este is látszott rajta, másnap meg amikor valaki kérdezte tőle, milyen volt a parti, azt válaszolta, fogalma nincs, nem emlékszik :) Később rajtam is kijött a fáradtság, de mivel aznap is volt buli egy közeli diákklubban, azt is meg kellett nézni. Volt egy kis fura érzésem, valami hiány, hogy valahogy nincs együtt a csapat, pedig hát nem tudom, milyen csapat is van... mégis olyan, mintha közösségbe tartoznék, és ez jó.
Ez a Karlik nevű hely, ahol voltunk, egy borzalom szerintem. Hangos és szörnyű a zene, viszont beszélgetni se lehet, úgyhogy Stasiekkel megbeszéltük, hogy megisszuk a sörünket, és visszamegyünk inkább a koliba. Így is tettünk, meglátogattuk Mateuszékat, és végül akkor mentem aludni, amikor a többiek visszajöttek a buliból.
Csütörtökön meg pénteken nincs sulim, úgyhogy pihi van. Ma először elmentem a menzára a többiekkel, hát akadt egy kis gond, de megoldottuk végül. Irek egy furcsa ember egyébként, általában velem úgy viselkedik mintha ott se lennék, aztán egyszer csak odaül és elkezd beszélni vagy kérdezgetni, vagy éppen felajánlja a segítségét. A menzán épp az volt a gond, hogy nem tudtam a kaják nevét, úgyhogy kértek nekem "csirkelábat", meg a rántott husit is próbálták elmutogatni, az vicces volt.
Mindenesetre lefényképezték az étlapot, hogy lassan azért meg tudjam tanulni, mi micsoda.
Marcin szobatársa Darek, kicsit úgy fest, mintha drogos volna. Na mindegy, Marcin és Kasia beadták neki, hogy Marcin úgy döntött, hogy elköltözik, és a srác bevette. Marcin össze is pakolt, elköszönt mindenkitől, aztán mikor elmondták hogy vicc volt, Darek majdnem megverte Marcint :)
A mai program nem tudom mi lesz, de Stasiekkel mindenesetre megbeszéltünk egy filmnézést.
2008. február 18., hétfő
Hétvége, meg szemeszterkezdés
Hát azt le kell írnom, hogy milyen aranyosak voltak tegnap ezek az informatikusok.
Tegnap későn keltem (mint mindig nagyjából, habár úgy néz ki, hogy hétfő és kedd reggel órám lesz…áá), aztán olvastam, és délben leléptem, hogy találkozzam Marysiával, akivel uszodát terveztünk. Úgyhogy találkoztunk is, hozta a férjét, aki szintén nagyon jó fej és jól lehet vele beszélgetni, úszás után elmentünk a Babcia Malinába, ami nagyon hangulatos hely, de én előtte azt hallottam, hogy olcsó is… Hát ez már sajnos nem igaz rá, mindenesetre nagyon finit ettem, megint pirogot, de az tök jó kaja… Főleg a káposztás-husis. Vasárnap lévén elmentünk az igen muzikális ferences szerzetesek templomába, aztán már iszonyat hideg volt, úgyhogy rohantam haza a koliba. Szobatársnőm megint a srácoknál volt, úgyhogy csatlakoztam hozzájuk, lógattam a lábam, meg mindenemet, mert átfagytam és fáradt is voltam, ők meg elkezdtek nevetni rajtam, aztán kijelentették, hogy fáradtnak tűnök, és rámférne egy forró tea. :)
Javasoltam hogy nézzünk valami filmet, de mindig csak úgy tudunk filmet nézni, hogy én hallgatom az angolt, ahogy tudom, ők meg olvassák a lengyelt, szóval néha bosszantó ha lemaradok valami poénról, és ez azért megesik. Úgyhogy filmeztünk, aztán elkezdtünk azon a bizonyos keveréknyelven beszélgetni, főként ők meséltek, képeket mutogattak, kiderült hogy folyton kirándulnak, és tök jó fej, összeszokott társaság. Csak ez nekem elsőre nem nagyon derült ki, mert például a szobatársam nem túl kommunikatív, ha egyedül vagyunk, amúgy meg aranyos, szóval ez egy kicsit még mindig furcsa.
Később megkérdeztem, hol találom a könyvtárat, mind elkezdtek magyarázni, mutogatni, felajánlottak egy körbevezetést is, meg rögtön térképet nyomtattak nekem, nagyon aranyosak voltak, máris tökre szeretem őket. Csak sajnos néhányuknak ma korán kellett kelni, úgyhogy aztán mentünk is aludni.
Ma délelőtt találkoztam Mariával, és körülnéztünk a tanszéken, beszéltünk néhány tanárral… Hát már holnap lesz órám, nagyon furcsa lesz. Jaj az egyik tanár nagyon vicces volt, nagyon-nagyon jó fej, figyel a diákokra, udvarias, úgyhogy megbeszéltük vele a dolgokat, de aztán elkezdett nekem magyarázni hülyeségeket, hogy vigyázzak a lengyel fiúkkal, mert nagyon veszélyesek :D meg hogy lakik egy sárkány a Wawel alatt, aki mérges és már nagyon éhes, és azzal is vigyázzak. Mondjuk nem értettem teljesen, miért mondja ezeket, de aranyos volt.
Aztán megebédeltünk, és fél 3 körül visszamentem a koliba, mert megbeszéltük Maciejjel hogy találkozunk 3kor.
Mikor felértem, Kaska mondta, hogy már volt itt, úgyhogy írtam neki egy sms-t, és hallottam a pittyenést hogy megkapta, mert már itt jött megint a folyosón. :)
Úgyhogy elintéztük a kolibefizetést, aztán mászkáltunk még egy kicsit. Hát elég érdekes emberke, érdekes humora van… hát szóval vicces, de jó fej és rendes ő is nagyon.
Amúgy vicces, hogy a krakkóiak ha elkezdenek mesélni mondjuk a történelemről, vagy valami épületről, tök ugyanazokat a dolgokat mondják el, szinte ugyanazokkal a szavakkal :)
No, aztán megint átmentem Stasiekékhez, igazából semmit nem csináltunk, aztán Stasiek beüzemelte a netet (yeee :)), Mateuszék meg kiültek a folyosóra, isznak és baromi hangosan beszélgetnek, nagyon viccesek.
Hát jó itt, élvezem, bár még alig csináltam igaziból valamit. Pl voltaképpen még nem mentünk el sehova. Kaskát kérdeztem is, hogy nem szoktak-e eljárni ide-oda, és mondta hogy van hogy többször elmennek, aztán van olyan hét, hogy végig itt vannak a koliban. És ez az első hét pont ilyen volt… De hozzátette, hogy úgyis meg fogom látni, hogy működik ez náluk, szóval nem aggódom.
Megérkeztem meg ilyesmik
Egészen pontosan Bálint napján ¾ 6ra futott be a vonatom Kraków Glowny-ra, ahol Maria, a „koordinátorom”, és Maciej, a „mentorom” várt rám.
Az út nagyon szép tájakon, hegyeken át vitt, úgyhogy nekem nagyon tetszett.
A főpályaudvarról egyből mentünk a koliba, ami egy óriási kampusz legmagasabb épülete, 15 emelet magas, én a 15. emeleten kaptam szobát. Gyalog mászkálok ide-oda, így a belváros egy kicsit messze van, viszont innen a szobából mindent látni. És hát olyan jó a tudat minden reggel, hogy Krakkóban ébredek…
A szobatársam, Kasia kissé fura lány, elég jól elvan a barátaival, ugyan szokott hívni ide-oda (ezt a fél mondatot felolvasta az egyik srác, remek kiejtéssel! és amúgy nagyon viccesnek találták), csütörtökön mondjuk biliárdoztunk itt a koliban, de mivel az egyik srác nem beszél sokat angolul, lengyelül beszéltek végig, és nem nagyon erőltették meg magukat, hogy én is értsek valamit. Na mindegy, hát azt ők is érzik, hogy hülye egy helyzet ez, mert nehéz közös nyelvet találni :)
Szóval az első este elég vegyes volt, és hát nem a legjobb.
Tegnap reggel Maciej jött értem, hogy megmutassa a kampuszt meg a várost. Így aztán 9kor találkoztunk, délig mászkáltunk, végigjártuk az óvárost, a Wawelt meg Kazimierzt, aztán kipróbáltunk egy forró csokizót, és még meg akartuk hallgatni a hejnałt a Ryneken, de a trombitás nagyon lusta volt, mert egyszer se hallottuk játszani. :( (A hejnałt egy hapi játssza minden órában a Mária-templom tornyában, és a dallam hirtelen megszakad. Az a legenda fűződik hozzá, hogy az egyik ilyen trombitás a 13. században ezzel a dallammal figyelmeztette a város lakóit a közeledő tatárokra, de egy ügyesen célzó tatár átlőtte a nyakát egy nyílvesszővel, ezért marad olyan hirtelen abba a dallam.)
2re visszamentünk a kampuszra hogy találkozzunk Mariával, akivel a suliban akartunk körülnézni, de nem érezte magát túl jól, ezért csak megebédeltünk, kicsit beszélgettünk aztán hazamentünk.
Maciej megadta a címét, mondta, hogy majd értekezzünk, és ha lesz netem írjak neki. Hát tegnap voltam is netközelben, de elfelejtettem… ezért ma csak azért átjött, hogy szóljon, hogy Erasmusosokkal mennek másnap bowlingozni. Közben pedig Mariával lebeszéltünk egy uszodát, az is másnap, kora délután. Hát szóval alig van programom, de még azok is ütköznek egymással… :S Mindenesetre majd máskor, remélem, hogy azért még fog szólni Maciej. Ja, tökre sajnáltam szegényt tegnap, mert ő folyamatosan beszélt, én meg alig tudok angolul, úgyhogy csak bólogattam, és néztem, vigyorogtam és mondtam: yes, tak, wow… :)
Ma délelőtt kimentem a városba nézelődni ezt-azt, úgy terveztem, hogy megnézem a Wawelt, különös tekintettel a csakrára (a világ energiaközpontja, állítólag)… aztán Kazimierzben kajálok.
A csakrát nem volt nehéz megtalálni, annál a falrésznél van, ahol emberkék ácsorognak, és meditálnak, és már tök piszkos a sok nekidőléstől.
Kazimierzben viszont már nem volt kedvem állva kajálni, mert iszonyat hideg volt, és minél előbb vissza akartam jutni a tegnapi tejbárba. Ma is pirogot ettem, csak kicsit másmilyet (pierogi z serem, tegnap pierogi ruskie volt), egész fini volt ez is.
Miután hazajöttem, leültem írogatni, aztán átjött Kasia csoporttársa, Stasiek, aki felajánlotta, hogy megpróbál internetet szerválni nekem. Órákon keresztül szórakozott, és angol-lengyel keveréknyelven próbáltunk szót érteni, vicces volt, de talán ebből tanulom a legtöbbet.
Fél 3 körül mentem át, dumáltunk, neteztem, meg ilyenek, aztán megnéztünk egy filmet, ami sajnos amerikai volt lengyel felirattal, úgyhogy nem volt egyszerű… és f9 fele jöttem el.
Most már rendesen fáradt vagyok, de itt a szomszédban nagyon buliznak… (a szomszédéknak folyton éjjel jut eszébe hangosan zenét hallgatni.)
Szörpis sört még nem próbáltam, de Mateusz meghívott egy sörre, el ne felejtsem… na majd esetleg egyszer hozok tokajit, mert azt szereti.
2008. február 10., vasárnap
Csak itt, csak most...- helyzetjelentés
Egyszóval ez van, és még sok a dolog, meg sok lenne a találkozni- és szórakoznivaló. :)
Tényleg elég jó hetem volt. :)
Kedden elbúcsúzgattam a swingtáncosaimtól, pedig épp hogy belejöttem ebbe az egészbe :(
Este Pöcivel elmentünk dumálni és közben próbáltam megbarátkoztatni a népzenével, több-kevesebb sikerrel, de majd legközelebb ügyesebb leszek.
Szerdán Andrissal mentem el kocsmázni, na az kicsit alvósabb volt, bár a hely nem volt rossz.
Csütörtökön megnéztük a Fonót, nem sokáig maradtam, de mint utólag hallottam, utána történtek ott a mókás dolgok...
Búcsútáncizásom meg pénteken volt, szóval jó korán oda is mentünk, tanultunk is, koccintgattunk is, és sokat beszélgettünk. Na ekkor történt az, hogy miközben a falat támasztottuk 2 zene között és beszélgettünk néhány emberrel, egy eléggé illuminált állapotban lévő hapsi elkezdett kötekedni, úgy nagyjából mindenkivel aki szembejött, és ez Attilának nem nagyon tetszett, úgyhogy tettlegességhez folyamodott, amit a büfés annyira nem díjazott, szóval elköszönt Attilától, de nem mondta h viszontlátásra... Ezek után megbeszéltük a dolgokat, kicsit leállt a táncolás, aztán folytattuk ahol abbahagytuk. Énnekem megint szülinapom volt (vagy még mindig, hát ki kell használni az ilyesmit), úgyhogy Marci elintézte nekem hogy húzzanak egy szülinapi dalocskát. Irultam-pirultam, persze.
6kor aztán kidobtak minket, úgyhogy mentem is a Keletibe, irány Szabadszállás.
Ugye úgy szokták mondani, hogy aki éjjel legény, legyen nappal is az?... Hát igen, illett is volna.
2008. február 2., szombat
fantastyczny hetem lesz!
A Gödörben nyílt egy új táncház, 2hetente csütörtökönként van csángó meg magyar zene, most pl palatkaiak is voltak. Ráadásul a magyar résznél egészen sok hely van táncolni. De ami igazán jó volt benne, hogy rengeteg ember gyűlt össze, viszont nem éreztem magam olyan mértékben heringnek, mint az Almássyn. Jó volt, no, reméljük, hogy hosszú életű lesz.
Másnap meg egy másik, már bejáratott táncházba látogattam el, ahol jelmezbál volt (remélem lesznek egyszer képek valahonnan...), bár kicsit több jelmezesre számítottam, és a zenészeknek se volt ezúttal túl nagy fantáziája e téren. Úgyhogy én egy kicsit kilógtam a fantasztikus jelmezemmel :) amit mindenki nagyon viccesnek talált valamiért :)
Találkoztam Tosival, tök örültem neki. Később befutott Erzsi, aztán miközben épp belemerültem egy nagy beszélgetésbe, szólt hogy menjek mert vár a torta meg a pezsgő(?...) aztán leültettek egy csomó ember közé, akik közül nem ismertem senkit, és szépen felköszöntöttek, ahogy kell. Énekeltek nekem, virágot, sütit kaptam, koccintottunk, szóval egészen furcsa volt, de persze hogy nagyon jól esett. De az a bolond és hihetetlen aranyos srác, aki az ötletgazda volt, nem engedte igazán megköszönni a dolgot. Aztán erről beszélgettünk Erzsivel, és rájöttünk, hogy hát igen, nem egyszerű... Jövő hétre majd én készülök. Rengeteget nevettem tegnap :)
Ja és a cím magyarázata: jövő héten kedden pótkulcs, szerdán rs9, csütörtök fonó, pénteken reviczky :) meg jó érzés hogy néhány embert (na jó, egyet?...:)) sikerült megfertőznöm ezzel a táncházasdival.